Presbiteri továbbképzés Szokolyán 2019. március 25-én

„...akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét...bárhol segítségül hívják..." 1Kor1,2

A Szokolyán 2019. március 24-én megtartott börzsönyvidéki kisköri presbiteri továbbképzésen az Északpesti Református Egyházmegye nevében - János apostol 3,14-15 - igéjével Gergely Ferenc Barnabás egyházmegyei lelkészi tanácsos, Váchartyán-Erdőkertes református lelkipásztora köszöntötte a házigazda szokolyai gyülekezetet, a továbbképzésen megjelent presbitereket, gyülekezeti szolgálókat, és lelkészeket. A gyülekezetek bemutatkozását követően Tamás Balázs a Szokolyai református Egyházközség lelkipásztora tartott áhítatot. Áhítatában többek között idézte a Heidelbergi Káté Fiú Istenről szóló 11. úrnapja c. fejezetét és az 1Tim 2,5-7 versszakát. Kihangsúlyozta: „Olyan jó lenne minden nap észben tartani ezeket a felolvasott gondolatokat. És van még mellette jó néhány olyan bibliai szakasz, amit talán minden nap el kellene ismételnünk önmagunk számára."

A kisköri presbiteri továbbképzés alaptémája az „Egyház" volt. Dr. Vásárhelyi Bálint Márk péceli református segédlelkész az Egyházról szóló előadását Pál apostol a Korinthusi gyülekezethez írt első levelének 1,1-3 verseinek felolvasásával kezdte. Mint mondta: "Ezeken a verseken általában nagyon gyorsan átsiklik a szemünk, viszont nagyon fontos tanítást hordoz, különösen a második vers, ahol Pál apostol Isten gyülekezetét szólítja, meg amely Korinthusban van. Ezt a gyülekezetet úgy is fordíthatnánk, hogy Isten egyháza. Itt jön elő az előadásom címe: Mi az egyház? Mi az egyházképünk a Szentírás mérlegén?" Az előadást követően beszélgetés kezdődött, a presbiteri továbbképzés szeretetvendégséggel fejeződött be. /szk/

pic_imgp1118.jpg pic_imgp1117.jpg pic_imgp1113.jpg
pic_imgp1108.jpg pic_imgp1107.jpg pic_imgp1106.jpg
pic_imgp1105.jpg pic_imgp1104.jpg pic_imgp1103.jpg
pic_imgp1100.jpg pic_imgp1099.jpg pic_imgp1098.jpg
pic_imgp1097.jpg pic_imgp1096.jpg pic_imgp1094.jpg
pic_imgp1093.jpg pic_imgp1092.jpg pic_imgp1091.jpg
pic_imgp1090.jpg pic_imgp1089.jpg pic_imgp1088.jpg
pic_imgp1087.jpg pic_imgp1086.jpg pic_imgp1085.jpg
pic_imgp1084.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 108, összesen: 431223

  • 2025. január 27., hétfő

    Olvastad már a mait? A Kálvin Kiadó napi bibliaolvasást támogató kínálatából szemezgetünk. Szubjektív ajánló. 
  • 2025. január 26., vasárnap

    Interjú Bandor Zoltán jogász és szociálpedagógia szakos hallgatóval a cigány fiatalok felsőoktatási életútjáról, a hátrányok leküzdéséről és a hídszer...
  • 2025. január 24., péntek

    Szeretettel hívjuk a helyi világimanapi alkalmak szervezőit és minden érdeklődőt a február 1-i előkészítő alkalmunkra!
  • 2025. január 24., péntek

    A munkavégzés helye főként a budapesti Ráday Ház. Jelentkezési határidő: 2025. február 15.
  • 2025. január 24., péntek

    A munkavégzés helye: a budapesti Ráday Ház. Jelentkezési határidő: 2025. február 15.
  • 2025. január 23., csütörtök

    Nem mintalelkész, tapasztalatával mégis segíthet elsősorban a leendő női lelkészeknek – vallja Harmathy Ágota. A budapesti teológia női spirituá...
  • 2025. január 22., szerda

    Több-e a gyülekezet, mint azonos meggyőződésen lévő emberek csoportja? Feltétlenül annak kell lennie. 
  • 2025. január 21., kedd

    Az egyházmegyék lelkészi kara vagy lelkészi kiskörök tehetnek javaslatot és terjeszthetik fel arra érdemes szolgatársukat március 14-ig.
  • 2025. január 21., kedd

    Új épületszárnnyal bővült a nagy múltú iskolaváros, Nagykőrös Arany Jánosról elnevezett református általános iskolája.
  • 2025. január 20., hétfő

    Múlhat-e egy i betűn megváltásunk lényege? Az idén 1700 éves niceai zsinatról és a Szentháromság-tan valódi tétjéről beszélgettünk László Emőkével.