Géza - nap 2018. december 1.

„Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj" Zsoltárok 37,3-5

A Verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola Óvoda és Bölcsőde minden évben megemlékezik névadójáról.

Az idei Géza napi ünnepségre 2018. december 1-én került sor. A programok az idén elsősorban a lakóhely szeretetére, annak jobb megismerésére, a lokálpatrióta szemlélet erősítésére irányultak. Ennek jegyében került sor egy képzőművészeti kiállításra ahol verőcei művészek mutatták be alkotásaikat. A képzőművészeti kiállítás megnyitója a Géza napon volt, ahol az iskola tanulói személyesen is találkozhattak, és beszélgethettek az alkotókkal.

A kiállítás hangulatát emelte Farkas Tünde népdalénekes alkalomhoz illő archaikus műsora.

A kiállítás megtekintése után a felső tagozatos tanulók csoportokra oszlottak, és tanáraik vezetésével csoportonként felkeresték Verőce nevezetességeit, köztéri szobrait, emlékműveit, intézményeit, ahol szeretettel fogadták őket, és tájékoztatást kaptak Verőce múltjáról, jelenéről, esetenként még a jövőjéről is.

Ezen a napon a gyerekekhez közelebb került a település, sok ismeretet szereztek, és a falujárás a csoportoknak még izgalmat is jelentett, mivel az egyes helyszíneken a községhez kapcsolódó helytörténeti és történelmi kérdésekre Kvíz teszt lapon kellett a helyes válaszokat beikszelni. /szk/

 

pic_imgp9537.jpg pic_imgp9532.jpg pic_imgp9526.jpg
pic_imgp9513.jpg pic_imgp9510.jpg pic_imgp9507.jpg
pic_imgp9501.jpg pic_imgp9496.jpg pic_imgp9489.jpg
pic_imgp9484.jpg pic_imgp9481.jpg pic_imgp9477.jpg
pic_imgp9476.jpg pic_imgp9475.jpg pic_imgp9474.jpg
pic_imgp9466.jpg

Vissza az oldalra

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 150, összesen: 561903